Mr Norway általában nehezen nyílt meg. Gyakorlatilag teljesen zárkózott volt, köszönhetően annak, hogy nehéz gyermekkort, de még nehezebb felnőtt kort tudhatott magáénak eddig. “Észak-fok, titok, idegenség” volt ő, ahogy neve is sugallta és mi sem állhatott közelebb Mr Robert Norway -hez, mint választott szakmája, az üzleti szféra. Bár ez a teljesen “hétköznapi” szerzet, ez az éles arcélek közül hideg tekintettel kitekintő úr más irányból közelítette meg ezt a kérdést. “… drága Daisy, zárom soraim. Kívánok Önnek minden jót, magamnak szebb jövőt! Hódolattal: R. Norway” Néhány oldalas levelét ezen sorokkal zárta és nem kívánta irományát újra átfutni, csupán borítékba akarta zárni a papírokat, Daisy-t magát és a múltat. Elzárni a közös múltat és többet nem visszanézni rá, mert ezt a nőt, már legalább tizennyolc éve nem is borítékba, de még inkább vitrinbe kellett volna zárni, a kulcsot messzire elhajítani és csupán csak az üveglapokon keresztül csodálni szőke Marcell hullámos haját, a lekophatatlan vörös rúzst ajkain és hófehér vállát, melyet gyakran kivillantott ruhájából, igen. Valószerűtlenül fehér válla volt. És, ha már itt tartunk, valószerűtlenül érzéketlen is. Az igazat megvallva azonban ez Daisy számára is szakmájából adódott. Mondhatnánk, kollégák voltak Robert-tel, aki most csokornyakkendőjén lazítva lezárta a borítékot, legurította a pohár alján lévő whiskey-t, vette kalapját és elhagyta a bérelt szobát. Ilyen ez a munka…otthona nincs, csak a hotel szobákat rója. Egyik kezében a levéllel, másik kezében kopott, barna utazó táskájával hagyja el a hotelt. A postaláda az út szemközti oldalán található, így oda siet, levelét egy sóhajjal, mintha bedobná és eltűnik a következő sarkon. Valójában a levél nem került feladásra. Mr Norway, maga mindig olyan határozott, tán meggondolta magát? Bármi elképzelhető, hiszen ez a nő felfalta Mr Norway lelkét, így minden bűntudat nélkül írta meg az úriemberhez képest igen csak durva levelet, melyben taglalta, hogy a nő miféle sorsot érdemelt volna, hiszen egy egyszerű szajha volt, a bordélyból szedték őt össze, s mégis, milyen életet biztosított ezek után számára az ő Robbie-ja, akit nem győzött becézni, egész addig, amíg a férfinak több pénze volt. Nem nő, de nem is ember az ilyen, aki szerelmet mímel, kihasznál és becézget, vállát fedetlenül láttatja a szerelmes férfival, majd átadja magát a hidegségnek és egyszerűen elhagyja, de mit is tenne mást, hiszen szajha volt, az is marad, eceterá, eceterá. Mr Norway legszebb lelkét elővéve emelte ki Daisy-t Onnan, mondjuk ki, a mocsokból és fertőből, de aztán a kislány kitanulta a szakmát, ezzel egyetemben viszont Mr Norway menthetetlenül öregedett és már nem tudta úgy elvégezni munkáját, ahogy a cég kívánta volna tőle, sőt, szégyenére vált az egykori kis felfedezett Daisy, hiszen lekörözte mesterét e nemes szakmában. Bár lett volna annyi a nőben, hogy ekkor megszűnik tettetni a szerelmet. De még két és fél év kellett ahhoz, hogy Mr Norway átlásson a szitán és a nő ridegségét ne szakmai ártalomnak tulajdonítsa, ezzel is őt mentegetve, hanem nagyon is ráébredjen a valóságra. Daisy már nem csak, hogy nem szereti, de mást szeret. Mással sétálgat a Hyde-ban. Másnak pillant kacérul a szemébe a teás csésze mögül. Más karját fogadja el az esernyő alatt, mikor elkapja az eső. Más ingén hagy foltot a vörös rúzs. És más simítja le szőke haját hófehér válláról. Azokról a hófehér vállakról… Meg kell hagynunk … történetükben nem Daisy volt érzéketlen. Mr Robert Norway érzett túl sokat. És ezt, az ő szakmájában, egyszerűen nem engedhette volna meg magának. Annak az évnek májusában szokatlanul meleg volt. Az óceáni éghajlatot meghazudtolva már ott tartottunk, hogy egészen hetekig nem esett eső, hanem szikrázó napsütés, kellemes langyos levegő és a Hyde Park virágzó fáinak illata töltötte be melegséggel az emberek szívét. Daisy Miller – merthogy ezen az álnéven élt, mióta végérvényesen elhagyta néhány hete kollégája és volt élettársa hotel szobáját – éppen emiatt a kitűnő idő miatt tett minden nap sétát a városban. Feladni készült mindent, ami eddig volt. Hideg és számító nőként nagy sikereket ért el szakmájában, de ezekről le akart mondani. Hotelekben lakni és házasságot tettetni egy emberrel, akit már évek óta nem szeret, az nem élet. Változni és változtatni akart, mert szerelmes volt és a szerelmes női szív épp olyan őrült tud lenni, mint a csalódott férfiszív. Daisy Miller azonban már két napja nem hagyta el bérelt kis lakását és ez felettébb nyugtalanította Mrs Wilsont. Már hetek óta, minden nap ugyanakkor lejött ez a kedves kis teremtés és már második napja, nem hall mást fentről, csak csöndet. És nincs, ami jobban zavarna egy hatvankét éves főbérlőt, mint a csend. Vagy a zaj. Amikor Mrs Wilson sorozatos kopogtatása után, sem választ, sem ajtónyitást nem kapott, lecsoroszkált a lépcsőkön, hogy lemenjen saját kulcsaiért, mert aggodalom vette úrrá magát rajta. Sajgott a mellkasa. Mrs Wilson pedig halálbiztos volt abban, hogyha az ő mellkasa sajog, ott valami visszafordíthatatlan dolog történt. Nem is csoroszkált igazán, inkább szaladt lefele a lépcsőn, persze szerette, ha fennhangon sajnálják “vén csontjai” miatt, de előbbre valóbb volt most a szőke kislány az emeletről, mint az ő napi önsajnáltatása. Azt is tudta, hogy nemigen kislány már ez a Miss, meg van harmincöt éves is, épp, mint saját lánya, de olyan kislányosan bájos, meg aztán, férjnél sincsen, neki igazán lehet “kislány”. Előkapta a kulcsokat a szekreterből és felfele is legalább olyan gyorsan ment, mint ahogy az imént lefelé, bár felfelé nyilván sokkal megerőltetőbb lépcsőzni. Kapkodta a levegőt, de talán emiatt, talán nem, egyre jobban érezte, hogy valami nincs rendjén odafent és azonnal fel kéne érnie. Sőt, már réges-rég kopogtatni kellett volna Miss Miller ajtaján. Mit kopogtatni, rátörni! A hatvankét éves főbérlő zihálva ért fel. A kulcs a zárban elfordult és Mrs Wilson sajgó mellkasával lenyomta a kilincset. Aztán Mrs Wilson soha többé nem adta ki fenti lakrészét. Másnap Daisy Miller neve szalagcímként futott az újságokban. Senki nem tudta, hogy korábban Daisy Norway-ként élt és, hogy még azt megelőzően valójában a neve Léa volt. Egyszerűen csak Léa. Nem volt családneve, nem lehetett családneve, mert nem volt családja, a nagy bordélyház Madame-ja nevelte fel. Akkor vette fel a Daisy nevet, mikor egy roppant távolságtartó, hideg tekintetű vendége, azt ígérte, kitörhet innen és hölgyként élhet, ha társa lesz munkájában. Ha mellé áll a szakmában. Léa a selyemköntöseiben mindig arról álmodott, hogy valaha ő is hölgy lehet, herpeszes száját vörös rúzzsal takarhatja és talán még másképp is fogják hívni, hiszen ez a mostani neve oly közönséges. A különös úrnak így hát igent mondott, megálmodta a Daisy nevet és évekig bérgyilkosként élt, játsszva Mrs Norway szerepét, aki kocsin, sofőrrel járhatta nappal London utcáit. Nappal kocsin, védtelen nőként. Éjjel fegyverrel. Tűsarkai nyomán csak úgy kopogott a számtalan macskaköves utca, szinte visszhangzott a londoni éjszakában. És annyi vörös rúzst vásárolhatott, hogy a Királynő megirigyelhetné. A szalagcím után olvashattuk a részleteket a Miller-gyilkosságról. “Miss Daisy Miller – továbbiakban áldozat – tizennyolc napja béreli a gyilkosságot bejelentő Mrs W. lakrészét. Az áldozat papírjai szerint harminchét éves, elvált nő, yorkshire-i születésű. A rendőrség különös gonddal elkövetett gyilkosság után nyomoz, melynek részleteiről nem áll módunkban leírást adni. Annyi bizonyos, hogy a lakrész értékei érintetlenül maradtak, így a rablás gyanúját a rendőrség elvetette, a gyilkos indítéka egyelőre ismeretlen. A legkülönösebb részlet bemutatását azonban a nyomozó szervek engedélyezték. Miss Daisy Miller holttestét teljesen vérbe fagyva találta meg főbérlője, a szörnyű és kegyetlen gyilkosság eredményeképp a fiatal nő egész testét saját vére borította, azonban válláról és csak a válláról, a vért precízen letörölték. A textilt, amivel az áldozat vállát a vértől megtisztították, a rendőrség a gyilkos fegyverrel egyetemben nem találta a helyszínen. Bizonyítékként csupán egy borítékot tudott a rendőrség leltárba venni, amit azonban egy bizonyos Mrs Norway -nek címeztek. Maga, a lezárt boríték teljesen üres volt.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: