Huszonegyedik – Egy elcsalt élet

Marcsi egy notórius csaló. Hamiskártyás. Ő az a típus, akiről ránézésre is megállapítod. Csal a hajával, mert póthajat tesz fel, csal a fogsorával, mert koronája van, még a korával is csal, ha arról kérdezed. De nem ez a legnagyobb baj. Marcsi már nagyban csal és emberek mennek tönkre, mert a pénzüket kicsalja tőlük. De ha elmúlt negyven az ember, már muszáj gondolnia a jövőre, az idős korra. Mert akkor senki nem fog csalni helyette, ő meg képtelen lesz. Nem fog így járni az esze. Pedig ehhez az kell, rafináltság.

Valamikor még a legnagyobb gaztett fogalma mást jelentett neki. Hetente járt le tizenhét évesen a Balatonra, egy jeggyel. Mindig felszállt a 7.45 -kor induló gyorsra, mindig ugyanarra. Ha jött a kalauz, szó nélkül odaadta a jegyet. Persze a kalauznak is feltűnt, hogy már érvényesített jegyet kap kézhez. Ekkor Marcsi copfos-pirulós bakfisként előadta, hogy “Jaj! Hát nem is érti, nem is tudja mire vélni, hát mi történt, de jaj! Tudja már, hogyne tudná. A múlt héten is ezzel a vonattal jött, a jegyet nem dobta ki, itt maradt a táskájában. De amikor megvette az újat, csak kidobja már a régi jegyet, és itt a hiba. Az újjal keverte a régit, az a kukában landolt, ez a használt meg itt maradt.” Több lehetett a jajongás, kevesebb a logikus magyarázat, de ki ne sajnálná meg a kislányt? Visszafele is hiteles volt a műsor. Negyedszerre ugyanazzal a kallerral futott össze. Ez lett az utolsó felvonás.

Lellén a keresztanyjánál szállt meg. Az érettségire már nyáron el kell kezdeni a felkészülést, “hát tudod Nene, hogy hogy van ez”, de otthon meg nem tud tanulni, három öcskös mellett felesleges neki kezdeni is. Nene egyedül élt és örült a társaságnak, ráadásul számára volt a legfontosabb Marcsi kitaníttatása. Másnak nem igen volt ideje ezzel foglalkozni a családban. A húga  három műszakban dolgozott, az a mocskos apjuk meg lelépett, nyilván képtelen volt elég figyelmet szentelni a nagylánynak. Maximum a ház körüli munkában várt el tőle segítséget, de egy fiatal és eszes lánynak még tanulnia kell, nem mosogatóban kiáztatni a kezeit. Az öccseire meg nem vigyázhat, hiszen azok ördögfiókák és bőven lekötik a nagymama figyelmét is. Otthon Marcsi takarítani, meg fegyelmezni kénytelen, érettségizni viszont csak egyszer érettségizik az ember. Így tehát Nene megértette őt, hosszú hétvégéket töltött nála a lány, kosztot és kvártélyt kapott keresztanyjától. Csütörtöktől vasárnapig jobb szeretett a szabadban “tanulni”. Mondjuk otthonról nem hiányzott hétfőtől szerdáig sem. Tehát tulajdonképpen hétvégente Barnával mulatta az időt a parton, akivel legkevésbé sem foglalkoztak a tételekkel és aki fagyizóban dolgozott nyári munkaként. Így a “csaja” minden nap kapott két gombócot ingyen. Barna meg néhány puszit, néha még a szájára is – ingyen. Mert Barnának Marcsi a “csaja” volt. Marcsinak Barna nem volt a “pasija”. Ha már valakinek szívesen adta a puszit, az a Vencel volt. Vele hétfőtől szerdáig járt le a grundra Pesten. Ő már leérettségizett, főiskolára készült és megye kettőben focizott. Egy ilyen srácnak csak szívesebben osztja a puszit az ember lánya, pláne, ha ilyen csokibarna szeme van. Egyébként Barnától is egyik gombócnak mindig csokit kért.

Most, hogy a Venceléhez hasonló barna szemekben nem rajongást lát, hanem rettegést, Marcsi belegondol, hogy megéri-e. Hogy élet-e ez. A csaló lét. Hogy mások jóhiszeműsége az ő kenyere. Egyébként ezt a pillanatot mindig utálta. Mert az emberek csalódnak és eztán dühösek lesznek, mondhatni irtó dühösek. De van egy pillanat … még a csalódás dühe és értetlensége előtt … amikor rettegnek. Rettegnek attól, hogy mi jön, ha mindezt elveszítik. Félnek, mert nincs következő lépésük. A táblán mattot kaptak és leütik őket, mint egy bábut hogy összetörjenek a fekete-fehér mezők szélén, még csak nem is dicsőségesen a harctéren. Rettegnek a lét következő pillanatától és Marcsi konkrétan gyűlölte ezt a látványt. Szánta őket és a szánalmas naivitásukat is. Ez a pillanatnyi végtelennek tűnő gyengeség, a reményvesztettség elfoszlott fátyla, ha átfutott a szemeken, Marcsi akkor gyűlölt csalni. Pedig ezt ő igazán izgalmasnak gondolta. Üdítő volt, új és veszélyes. Veszélyes volt így vonatozni, veszélyes volt a keresztanyjának hazudni, veszélyes volt két fiút tartani, veszélyes volt órán mindig puskázni. Vagy nem is az élvezet miatt kezdte ő ezt el?

Hét éves volt. Szintén egy balatoni nyár, még az általános iskolával, Zánkán. Első osztályos bizonyítványa kitűnő lett és az iskola elvitte egy hétre a Balatonra. Sokat gyötörte ott a honvágy, végülis csak hétéves volt, de akkor többet gondolt arra, hogy mennyit fürödhet, hogy a legviccesebb játék a balatoni halászok, hogy az ipiapacsban mindig ő nyer és sokat gondolt még, ha rossz érzése támadt, Zolkóra. Fülig szerelmes volt a barna szemű kisfiúba. Szégyellte magát és csak Verácskának mondta el, aki a legjobb barátnője volt már óvodától kezdve – eddig. Mert ahogy beléptek iskolás életük első napján a tanszer illatú terembe, Marcsi szerelmes lett a huncut Zolkóba. Ahogy így a hintában megint csak őrá gondolt, odaszaladt hozzá pár osztálytársa. Lihegve, zihálva, fülig érő szájjal jöttek újságolni a nagy hírt, “Marcsi, szerelmes levelet kaptál!”. Kacagva mondták, kipukkadtak a nevetéstől, hát akkora szó volt ez. Marcsi pedig el se hitte. Hogy ő? Szerelmes levelet? Kitől? “Hát a Zolkótól, te tökfej!” Röhögcséltek még, aztán csak kibökték, hogy ott a szerelmes levél az ágyán, fent. Mert hogy ő aludt az emeletes ágy felső részén. Marcsi visszaszaladt a partról a faházakhoz. Mire odaért már ő is lihegett, a gyerekek meg lihegtek tovább és kacarászva vonultak utána. Hamarabb lehetett hallani a nevetésüket, mint ahogy bárhova is odaértek, harsány banda. Aztán Marcsi szívrepesve mászott fel az ágyra. Jobban izgult, mint az évzárón, ahol szavalnia kellett. És a párnáján egy lekváros buktát talált. Először a paplan alá, meg a párna alá nézett, hol az a szerelmes levél és óóó! … Szóval szerelmes levelet kapott. Lenézett az ágyról. Mindenki nevetett, valószínűleg hangosabban, mint valaha nevettek, vagy nevetni fognak életükben. Zolkó meg ott állt köztük. Ő egyenesen hahotázott.

“Csaltatok! Ti csaltatok! Mind csaltatok! Miért csináltátok? Csalók vagytok…csalók vagytok mind.”